Életem első maratonjára készülve sokszor hasított belém a felismerés: jé, pont ugyanazokon kell keresztülmennem, mint azoknak, akik előadóként bontogatják szárnyaikat…

 2017 őszén fejembe vettem, hogy futok egy maratont. De az aszfaltot nem bírom, legyen hát terep. És ha már terep, akkor legyen benne sok szint, mert a laposat sem bírom.

2018. augusztus 25-én jött el a nagy nap: a Hargita Trail. 42 km, 1800 méter szinttel. (Ez azt jelenti, hogy összesen 1800 méternyit megyünk fölfelé, feről le meg lerő fe, föl-le, föl-le, le-le-le-le-le…, föl-föl-föl-föl-föl, és csak a fölfeléket számítjuk bele.) A szervezők nem bízták a véletlenre, beletettek mindent, mi szem-szájnak ingere: néhány csúcsot a szép kilátás kedvéért, sífelvonó alatti részt — na még jóhogy fölfelé, áfonyást, borókást, lápost, fenyvest, sziklást, sarast, patakost…

Egy ultrafutó barátomat, kértem meg, hogy segítsen a felkészülésben.

Lámpaláz-szelídítőként és beszédcoachként a parától az élvezetes élőszavas megnyilvánulásig tartó rögös úton vezetem végig az ügyfeleimet. Pont ugyanúgy, ahogy az edzőm vezetett engem végig a “futogatok néha — de lefelé nem szeretek, fölfelé meg nem bírok” szintről a “készen állok, tudom, hogy meg tudom csinálni” magabiztos izgatottságáig.

Minimum 10 dolgot tudok felsorolni, ami a terepfutásban és a nyilvános beszédben közös. De most csak ötöt osztok meg. :)

1. Mindenki képes rá.

Futni mindenki tud. De más a busz után szaladni, és más egy terepmaratonra felkészülni.

Emberek előtt beszélni is mindenki tud. De más parázva habogni vagy vég nélkül hablatyolni egy meetingen, és más egy élvezetes, emlékezetes beszédre felkészülni.

Igen, futni sem mindenki szeret, és emberek elé kiállni sem mindenkinek való.

(Egy óvatos megjegyzés: táncosként sokáig nem értettem, mi a fenéért sanyargatják magukat monoton mozgással a futók, ahelyett, hogy a test minden porcikáját átjáró zene ütemére önfeledten tartanák karban a testüket. Aztán elkezdtem terepen futni…)

2. Tanulj sokat másoktól! De hogy neked mi jön be, azt magadnak kell kitapasztalnod.

Az edzőm rengeteget segített. Nemcsak több tízezer kilométerrel több van a lábában, mint nekem, de amit el lehet olvasni a terepfutásról, azt elolvasta, kritikus mérnök agyával meg is szűrte, fanatikus futóként le is tesztelte.

Több órányi futásnál a frissítésnek (evésnek, ivásnak) is fontos szerepe van. Mit, mikor, mennyit, akkor is, ha nem kívánom, és különben se kelljen ezért megállni. Az, hogy neki mi jön be, el tudja mondani, de hogy nekem mi jön be, magamnak kellett kitapasztalnom. Ő például szeret speckó zseléket eszegetni, engem viszont nem vitt rá a lélek, helyette vittem inkább mandarint vagy aszalt szilvát.

Az edzőm könyveket is ajánlott, így a verseny előtti utolsó hónapban rágyúrtam a lelki felkészülésre is. Szívtam magamba a tarahumara indiánok és a legmenőbb terepfutók szellemét és szavait.

De beszélhetett volna nekem az edzőm órákat a futásról, olvasgathattam volna a blogját naphosszat, vagy nézegethettem volna a legkeményebb terepfutóverseny közvetítéseit, ha én magam nem rovom a kilométereket, és nem futkározok kitartóan a budai hegyek emelkedőin és lejtőin, akkor nem sikerült volna ez a maraton.

A nyilvános beszéddel is ugyanez a helyzet. Rengeteget lehet olvasgatni róla, TED beszédeket nézegetni, sőt eljárni Toastmasters klubba, hallgatni másokat, de ha nem állsz ki beszélni, akkor soha nem fejlődsz.

Ráadásul az előadástechnikában is vannak, akik erre esküsznek, vannak, akik amarra: kinek higgyél?

Magadnak. Próbálj ki minél több mindent, és döntsd el, neked melyik fekszik!

Az ad nyugalmat, ha megírod előre a beszédeidet? Vagy ha megírod, azt érzed, korlátoz, és azon aggódsz, hogy kifelejtesz valamit, netán mesterkéltté válik a stílusod? 
Maradj egy helyben, vagy járd be a teret? Hogyan gesztikulálj?

Mind különbözőek vagyunk. Ismerd meg az alapelveket, a technikai trükköket!

A legfontosabb az, hogy megismerd önmagad, és találd meg a saját stílusodat!

 3. Terepmaratonra nem lehet futópadon edzeni. Otthon, tükör előtt gyakorolva nem lesz belőled magabiztos, hiteles, profi beszélő.

Mivel a versenyre ősszel kezdtem készülni, bizony télen, hóban, fagyban is jártam edzeni. Ilyenkor a nem (kint) futó ismerőseim döbbenten kérdeztek: “Ilyen időben is mész futni?”

Erre azt szoktam válaszolni, hogy a Hargita sem fogja megkérdezni, milyen időt méltóztatok. Sőt nem fognak 42 kilométeres rekortánpályát építeni, lehetőleg nulla szintkülönbséggel… A terepfutásnak pont ez az egyik szépsége.

 Minél többféle körülményhez szoktatom magam, annál kisebb eséllyel lepődök meg a versenyen. Tudtam, hogy így is lesz egy csomó olyan dolog, amire a budai hegyekben egyszerűen képtelenség felkészülni. Nem (csak) a medvékre gondolok. :)

Itt kell lemenni? Nincs is út. Ösvény sincs...

 Amikor az ember élőszóban nyilvánul meg sok ember előtt, bizony ott is lehetnek előre ki nem számítható események. A hallgatóság (meg a technika, meg a szervezők stb) olyan, mint az időjárás. Kiszámíthatatlan, és főleg kontrollálhatatlan.

Ha minden tőled telhetőt megteszel a készülésnél, és minél többféle szituációban vállalod a megmérettetést, annál könnyebben veszed az akadályokat.

Nyáron a Sziget Fesztiválon beszéltem a lámpalázról, ráadásul angolul, ami azért annyira nem komfortos, mint magyarul. A szervező figyelmeztetett, hogy készüljünk fel a ki-bemászkálásra, hisz rengeteg program zajlik egyszerre. Mivel önkéntesként gyermekotthonba járok mesélni, ahol örülök, ha a srácok nem rúgják le egymás fejét (vagy esetleg véletlenül az enyémet), ezt nem tekintettem problémának, az ilyesmi nem zökkent ki.

Amire viszont nem számítottam, az a sátorba “beszűrődő zaj” (=a nagyszínpadi koncertek dübörgése) volt. (Régen jártam a Szigeten, na… és ez így utólag hülyén is hangzik, hogy nem készültem erre a nyilvánvaló tényre, de… na mindegy, szóval így történt.) Hiába láttam, hogy a hallgatók mind feszülten figyelnek, zavart, hogy nem hallom őket, és a csendeket. Nem is voltam elégedett a teljesítményemmel, de legalább már ezzel az élménnyel is tapasztaltabb lettem.

Minden csak információ.

Ha valami nem úgy sikerül, ahogy tervezted, az csak akkor kudarc, ha nem tanulsz belőle.

4. Ami az LSD a terepfutásnál, az a “gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás” a nyilvános beszédnél

Még a legelején megkérdeztem az edzőmet, milyen technikával fussak, mire figyeljek. Röviden tömören ezt válaszolta: LSD.

??? Nem úgy ismertem, mint aki ilyesmikkel él…

Aztán kifejtette: Long Slow Distance. Azaz: fussál sokat, lassan. A tested majd rájön, mi a jó neki, mindenféle szempontból. Ezt sem lehet kispórolni a felkészülési folyamatból.

Ugyanúgy, ahogy a nyilvános beszédben is akkor tudsz igazán fejlődni, ha csinálod. Minél többet, minél változatosabb helyzetekben. Sok ember előtt, kevés ember előtt. Ismerősök előtt, ismeretlenek előtt. Sok készüléssel, kevés készüléssel, rögtönzéssel. Kerek csokoládé, szögletes csokoládé, hosszú csokoládé, rövid csokoládé, gömbölyű csokoládé, lapos csokoládé…

5. “Ami nincs a Straván, nem történt meg.” Minőségi visszajelzésekből derül ki számodra, mik az erősségeid, mely területeket érdemes fejlesztened.

A régi “futogatásokhoz” soha nem vittem telefont, nem használtam semmi kütyüt. De az edzőm közölte a legelején: használjam a Stravát (edzős applikáció). Mert ami nincs a Straván, az nem történt meg.

Sokan úgy vagyunk bekötve, hogy amikor elérünk valamilyen célt vagy szintet, vállveregetés nélkül, automatikusan toljuk magasabbra az elvárási szintet. A szintlépések ünneplésében a Strava is segített. Jelezte, amikor egyéni csúcsokat döntögettem, akár időben, akár távolságban.

Emlékszem egy ominózus edzésre, amikor nagyon nem esett jól a futás. Se a testemnek, se a lelkemnek. Azt éreztem, vánszorgok, azt akartam, legyen már vége. Ehhez képest egyéni csúcsokat futottam, sőt valamelyik szakaszon a stravás női mezőny élére kerültem az aznapi időmmel.

Ha nem látom a számokat, nem hiszem el. Belülről totál máshogy éreztem…

Ugyanez a helyzet az élőbeszéddel is. Belülről mindig máshogy érezzük. Rengetegszer tapasztalom, hogy az emberek nincsenek tisztában az erősségeikkel sem. Amikor kiscsoportos tréninget tartok, a saját visszajelzésem előtt mindig megkérem a csoportot, mondják el ők, mi tetszett nekik.

Nemrég egy céges tréningen az egyik lány annyira izgult, hogy zavarában úgy lépkedett jobbra-balra, mint egy aerobik edző. Meg volt győződve arról, hogy ő képtelen emberek előtt beszélni. Pedig roppant szórakoztató módon mesélt egy sztorit, jól fel is építette, a hangjával is remekül játszott.

Jött a visszajelző kör. Amikor először hallotta valamelyik kollegától, hogy “tök jól mesélsz”, megdöbbenést láttam az arcán. Aztán még egy ember mondta… aztán még egy… A végén fülig ért a szája.

Felemelő érzés látni az ilyen visszajelzések pillanatról pillanatra erősödő és önbizalom-erősítő hatását. Mit ad Isten, ez a hölgy a következő alkalommal már nem csak kényelmesebben érezte magát, de izgatottan várta a beszéd lehetőségét.

Természetesen az is sokat segít, ha élesben gyakorolsz, céges rendezvényeken, konferenciákon beszélsz. Azzal tovább tudod gyorsítani — és tudatosabbá tenni — a fejlődést, ha visszajelzést kérsz valakitől. Az sem baj, ha az illető nem ért hozzá, hiszen a hallgatóid többsége sem prezentáció tréner. De ha elmondja a benyomásait, már az is rengeteget segít.

Egy célzott tréning, vagy beszédcoach az egyik legjobb megoldás, ha fontos prezentációra készülsz.

Ha több időd van, akkor érdemes csatlakoznod egy Toastmasters klubhoz. Heti rendszerességel látsz, hallasz másokat, beszélhetsz, rögtönözhetsz. Ami a legfontosabb: minőségi visszajelzéseket kapsz, sőt mentort is választhatsz, aki vezet az úton. 

Akármibe is vágod a fejszédet, ha kitartóan haladsz, és egyik lépést megteszed a másik után, akkor semmi sem ment meg a fejlődéstől. 

Kevesebb, mint egy év alatt készültem fel a Hargita Trailre. És nem azért, mert szupernő vagyok, hanem azért, mert megtaláltam azt az embert, akiben megbíztam, és követtem az útmutatását. 

Heti négy edzéssel jutottam el oda, hogy 42 kilométer, 1800 méter szintemelkedéssel, 8 óra 17 perc alatt nem kínszenvedés volt, hanem egy csodás nap!

Ha fejlődni akarsz az élőbeszédben, vagy a hasonló témájú cikkekről nem akarsz lemaradni, lájkold vagy kövesd Facebook-oldalamat:

https://www.facebook.com/NeiszLaura

Aktuális: 

Lámpaláz-szelídítő online kurzus

 KÖZELEG AZ ELŐADÁSOD, PARÁZOL?